/

Fenntarthatóság

DeLaval és a fenntarthatóság

Számunkra a fenntarthatóság az erőforrások tudatos és hatékony felhasználását jelenti, miközben a kiváló minőséget maradéktalanul garantáljuk. Partnereink számára ez azt jelenti, hogy támogatjuk őket az egy liter tej előállításával járó környezeti terhelés csökkentésében oly módon, hogy az kedvező legyen mind az állatok, mind pedig a gazdaságban dolgozók számára.

Folyamatos innovációval törekszünk e célok elérésére, miközben csökkentjük saját hulladéktermelésünket és energiafelhasználásunkat, valamint javítjuk a munkakörülményeket. 

Automatizálással, digitalizációval és szaktanácsadói megoldásainkkal növelhetjük partnereink hatékonyságát és javíthatjuk az állatjólétet. Mindez pedig hozzájárul a költségek csökkentéséhez, valamint az egy liter tej előállításával járó üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez.

Hogyan támogatjuk a tejtermelőket a fenntarthatóbb működés elérésében?

Esettanulmány

Kansasban a tehenek az elsők

A McCarty család több mint 100 évvel ezelőtt kezdett gazdálkodni, mindössze néhány tehénnel. Ma, négy generációval később, tevékenységük az amerikai közép-nyugatra terjed ki, ahol négy farmon mintegy 19 000 tehenet fejnek, emellett üszőnevelő gazdaságot is működtetnek. A gazdaság méretének növekedése ellenére az állatjólét iránti elkötelezettségük változatlan maradt.

Esettanulmány

Fenntarthatóság és a szaktanácsadó

A szaktanácsadói szolgáltatás  üzleti stratégiánk kiemelt részét képezi és kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy csökkenteni tudjuk a már meglévő rendszerek környezeti terhelését.

Esettanulmány

Fenntartható tejtermelés a John Deere és a DeLaval együttműködésével

A John Deere és a DeLaval együttműködésével jött létre a Tej Fenntarthatósági Központ (MSC), egy digitális ökoszisztéma, amely a tejtermelők hatékonyabb és fenntarthatóbb működését támogatja. Az ökoszisztéma nyitva áll a partnerek csatlakozására, azzal a céllal, hogy a tejtermelők számára biztosítsa a gazdaságuk átfogó elemzéséhez szükséges adatokat.

Egy fenntarthatóbb tejipar megteremtése

A DeLaval olyan termékeket és megoldásokat kínál, amelyek nemcsak hogy javítják a tejtermelők munkakörülményeit és biztosítják az állatok jólétét, hanem csökkentik a gazdaság környezeti terhelését is, miközben elősegítik a hosszú távú jövedelmezőséget.

Innovációk

Számunkra az innováció azt jelenti, hogy olyan úttörő megoldásokat fejlesztünk, amelyek csökkentik a tejtermelés környezeti terhelését, miközben javítják mind az állatok, mind az ott dolgozók körülményeit. Emellett kulcsfontosságú szerepet játszik abban is, hogy partnereink tejtermelésüket fenntarthatóbbá és jövedelmezőbbé tegyék.

Környezet

Elkötelezettek vagyunk az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, a víz felelős felhasználása, valamint az energiafelhasználás és a hulladék csökkentése mellett. Hosszú múltra tekintünk vissza olyan termékek és megoldások fejlesztésében, amelyek csökkentik az egy liter tej előállításával járó környezeti terhelést, miközben javítják a tejtermelés hatékonyságát és növelik a tejhozamot.

Állatjólét

Kiemelt figyelmet fordítunk az állatjólétre és a tehenek hosszú élettartamára azáltal, hogy elősegítjük és támogatjuk a legjobb tejtermelési gyakorlatok alkalmazását. Az egészséges tehén több tejet termel, jobb minőségben és hosszabb időn keresztül. Hozzáállásunk lehetővé teszi számunkra, hogy megfeleljünk minden, a tej minőségére vonatkozó szabályozásnak, ezáltal garantálva az élelmiszerbiztonságot, miközben termékeink és szolgáltatásaink fejlesztésekor az állatok egészségét és jólétét helyezzük a középpontba.

Társadalmi és gazdasági aspektusok

Célunk, hogy sokszínű és befogadó munkáltatóként vonzzuk és megtartsuk azokat a szakembereket, akikre szükségünk van a stratégiai céljaink eléréséhez. Támogatjuk munkavállalóink és a tejtermelők elkötelezettségét és jólétét. Célunk, hogy a tejtermelők és a DeLaval hosszú távon fenntartható és nyereséges tevékenységet végezzenek, miközben elősegítjük beszállítóink etikus működését.

Felelős vezetés

A megfelelő irányítás biztosítása érdekében a DeLavalnál egy Vállalatirányítási Keretrendszert alkalmazunk, amely meghatározza globális működésünket, beleértve belső működésünket és külső kapcsolatainkat is. A keretrendszeren túl a DeLaval számos irányelvet, eljárást és szabályzatot alkalmaz a vállalat irányítására, biztosítva ezzel, hogy munkánkat egységes módon végezzük. Ez a keretrendszer alapvető fontosságú a DeLaval fenntartható és sikeres működése szempontjából.

Visszaélés-bejelentés - Hogyan tehetjük meg a bejelentést?

Bátorítjuk munkatársainkat és külső partnereinket, hogy bátran és kockázat nélkül jelentsenek minden tényleges vagy gyanított szabályszegést, beleértve a Vállalati Magatartási Kódexünk vagy más irányelvek megsértését, valamint minden egyéb etikátlan vagy helytelen magatartást. A bejelentés írásban vagy szóban is történhet a Visszaélés Bejelentési Eszközön  keresztül, vagy az ethics@delaval.com e-mail címen. Minden bejelentett problémát egyedileg kezelünk és megfelelően kivizsgálunk, a súlyosságának függvényében. A bejelentés anonim módon is megtehető. A bűncselekményeket a megfelelő hatóságoknak továbbítjuk.

Adatvédelem a visszaélés-bejelentők számára 

A DeLaval személyes adatokat gyűjt és dolgoz fel a bejelentett problémák értékelésének és feldolgozásának céljából. További részletes információk az adatvédelemről és az érintettek jogairól a Visszaélés-bejelentési Adatvédelmi Tájékoztatóban találhatók.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Értesüljön az újdonságokról, hírekről, eseményekről az elsők között

Hozzájárulok ahhoz, hogy a DeLaval Kft. hírlevelet és marketing anyagokat küldjön részemre emailben és személyes adataimat e célból feldolgozza.

A hírlevélről az abban található leiratkozási linkre kattintva bármikor leiratkozhat.
Ide kattintva talál információkat arra vonatkozóan, hogy a DeLaval hogyan dolgozza fel a weboldal és a hírlevelek által gyűjtött személyes adatokat.