/

A jövő megérkezett Kocsra

A jövő megérkezett Kocsra

Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítményében 8 DeLaval VMS fejőrobot végzi az 540 tehén fejését. A fejőrobotok mellett a trágyarendszer és a szellőztetés is automatikusan működik az istállóban. Az állatok komfortérzetét 16 DeLaval lengő tehénkefe teszi tökéletessé.

A beruházás kulcsát László Kálmán vezérigazgatónak Nagy István agrárminiszter adta át, aki beszédében örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Kocson mertek elsők lenni, mertek ilyen komoly beruházással példát mutatni és azt a hitet erősíteni, hogy érdemes fejleszteni. Kiemelte, hogy a gépek, robotok, a digitalizáció és nem utolsó sorban az emberek műszaki, informatikai ismeretei teszik lehetővé, hogy megfeleljünk a XXI. század kihívásainak.
Gergely Edit, a DeLaval Kft. ügyvezetője ünnepi köszöntőjében büszkeségét fejezte ki, hogy a DeLaval részt vehetett ebben a beruházásban, mely Közép-Európában is kiemelkedő színvonalat képvisel. Bár a Kocson megvalósított robotos fejlesztés választ ad a mai munkaerőpiaci problémákra, az ügyvezető asszony kiemelte, hogy a gépeknél fontosabb a partner, megköszönve az ARANYKOCSI Zrt. vezetőségének és dolgozóinak a beruházás során tanúsított hozzáállást.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Értesüljön az újdonságokról, hírekről, eseményekről az elsők között

Hozzájárulok ahhoz, hogy a DeLaval Kft. hírlevelet és marketing anyagokat küldjön részemre emailben és személyes adataimat e célból feldolgozza.

A hírlevélről az abban található leiratkozási linkre kattintva bármikor leiratkozhat.
Ide kattintva talál információkat arra vonatkozóan, hogy a DeLaval hogyan dolgozza fel a weboldal és a hírlevelek által gyűjtött személyes adatokat.