Mire való a szaktanácsadó?
Szerző: Dizseri Tamás szaktanácsadó
A DeLaval Kft. 2023-ban tesztjelleggel, 2024-ben a viszaszajelzések alapján azonban hivatalosan is elindította szaktanácsadási szolgáltatását, amely elérhető mind fejőrobotos, mind pedig hagyományos, fejőházas fejéstechnológiát használó telepek számára.
A címben szereplő kérdésre válaszolva összegyűjtöttük azokat a főbb területeket, amelyeket közelebbről megvizsgálva és elemezve segítséget tudunk nyújtani a tejtermelők részére.
Tehénhatékonyság-elemzés
„Most nem érek rá!”, „Sietnem kell, mert elkések!”, „Tudnád gyorsan mondani?”. Olyan mondatok ezek, amelyek a mindennapok során gyakran elhangoznak, mert egyszerűen szorít bennünket az idő.
Haladni szeretnénk és minél több mindent minél gyorsabban elvégezni. Igazából egy tehenészet működése is sokszor időközpontú; az, hogy például hány tehenet tudok megfejni óránként, az meghatározza azt is, hogy hány tehenet tudok tartani.
Függetlenül attól, hogy fejőrobotos vagy fejőházas technológiával rendelkezünk, jelentősen tudjuk növelni a hatékonyságot azzal, ha a lassú tejleadású egyedeket kiszűrjük.
Hiába magas egy tehén átlagos napi tejtermelése, ha az más tehenek elől foglalja a robotot, vagy tartja vissza egy teljes fejőházi sor kieresztését.
Az ábrán kivetítve látható egy állomány, vizsgálva a napi átlag tejhozamot, illetve az átlagos tejleadási sebességet.
Jelentős különbségek lehetnek az egyedek között, azonos tejtermelési szintű tehénnél az egyik tehenet átlagosan 9,5 percig, a másikat kevesebb, mint 6 percig kell fejni.
És hogy mit jelenthet, ha csak 30 másodperccel, mondjuk átlagosan 7 perc fejési idő helyett 6,5 perc fejési időre javítjuk az állomány átlag fejési idejét?
Fejőrobotok esetében például akár +5 tehén/nap /fejőrobot(!) kapacitásnövelést (22,5 óra napi fejési idővel számolva 7 perc fejési idő esetén napi 192 fejést tud végezni a robot, 6,5 perc fejési idő esetén viszont már napi 207 fejést – háromszori fejéssel számolva ez +5 tehénnyi kapacitást jelenthet).
A fejési idő mellett ellenőrizhetjük például azt is, hogy egy tehén milyen csúcshozamot ér el az adott laktáció alatt, illetve megvizsgálhatjuk annak részlaktációs eredményét is (például az első 100 nap összesített tejhozamát). Egy alacsony szinten „csúcsoló” tehén laktációs tejtermelése lényegesen alacsonyabb lehet, mint egy magasabb csúcshozamot elérő társáé. Érdemes kiszűrni azokat az egyedeket, amelyekre nem érdemes alapozni hosszabb távon, mert azok perzisztenciája és csúcshozama nem megfelelő.
Fejési rutin vizsgálat és beállítás
„Örülök, ha találok olyat, aki odaáll a tehén mellé, nemhogy még a fejési rutint is számonkérjem rajta!” Nemrégiben kaptam ezt a választ arra a felvetésre, miszerint a jelenleg alkalmazott fejési rutin nem éppen a legmegfelelőbb. Teljesen érthető reakció, nem hiszem, hogy van olyan magyarországi telep, amely ne küzdene a munkaerőhiánnyal. Mégsem adtam fel, megpróbáltam bemutatni azokat az előnyöket, amelyeket a telep nyerhetne egy jobb fejési rutin kialakításával.
Az egyik legfontosabb fejési rutint jellemző szám az első két percben kifejt tej mennyisége. Amennyiben egy fejős betartja a klasszikus szabályt, miszerint a tőgybimbó első érintésétől a fejőkehely felhelyezéséig 60-90 másodperc telhet el (illetve 60-120 másodperc a laktáció végén tartó teheneknél), akkor az első két percben kifejt tej mennyisége meghaladhatja a teljes fejés során kifejt tej mennyiségének az 50%-át. Jelentősen tudjuk csökkenteni a teljes fejési időt azzal, ha megfelelő a fejési rutin, és magas az első két percben kifejt tejmennyiség.
Az átlagos fejési időtartamban jelentős különbségek lehetnek a telepek között; ugyanannyi fejt tej mennyiség esetén, fejésenként átlagosan akár több mint 1 perc is lehet a különbség a leggyorsabban, illetve a leglassabban fejő telepek között (természetesen a tejleadási sebességet több tényező befolyásolhatja, például; genetikai tulajdonság, egészségi állapot, fejési időköz, stressz és környezeti tényezők, fejéstechnológia).
A DelPro™ telepirányítási szoftver segítségével minden egyes műszakot külön-külön is ellenőrizhetünk, figyelve, hogy mennyire hatékony a fejési rutin. A mai technológia már lehetővé teszi azt, hogy pontosan lássuk mi történik a fejés alatt; mennyi idő telt el az azonosítás és a kehelyfelhelyezés között, a fejés különböző szakaszaiban milyen a tejladási sebesség, beleavatkoztak-e kézzel a fejési folyamatba (kézi vezérlés), van-e olyan riasztás, ami a fejőgumihoz, fejőkehelyhez kapcsolódik (pl. lecsúszás, túl sok vagy éppenséggel túl kevés légbeeresztés), mennyi a kehelylerúgások száma stb. A fejési rutint tehát jól tudjuk monitorozni a szoftver adta lehetőségekkel.
Tehénkomfort vizsgálatok
„Zöldmezős beruházásban építettük az istállót, teljesen új benne minden, nyilván jó a tehénkomfort is”. Apróságnak tűnhet, de nem mindegy, hogy milyen dőlésszögben vannak a ventilátorok telepítve, hogyan vannak beállítva a pihenőboxok, milyen időpontokban, milyen gyakorisággal indul a trágyaszán, összhangban van-e a takarmányvisszatoló robot feltolása az etetéssel, megfelelő-e az alkalmazott fényprogram, vagy milyen időjárási körülmény mellett hogyan történik az oldalfüggönyök fel-le mozgatása.
Fejési engedély optimalizálás fejőrobotok esetében
Napjainkban sajnos eléggé elterjedt nézet, főleg fejőrobotos témakörben, hogy az a jó, ha az állományt átlagosan legalább napi 3× megfejjük.
Mi ennél tovább megyünk, és inkább a lehetséges napi fejésszámot osztjuk el a tehenek között tejtermelési szintjüknek megfelelően.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a DeLaval VMS™ fejőrobottal lehetőségünk van az utolsó fejéstől eltelt órák szerint, vagy pedig az úgynevezett elvárt tej kg alapján fejési engedélyt adni.
Ezzel azt tudjuk elérni, hogy előnyt biztosítunk a nagy tejhozamú teheneknek, amelyek így a többi, alacsonyabb termelésű társaiknál több fejési engedélyhez jutnak.
Minden egyed megkapja a fejési engedélyét a legutolsó fejésétől eltelt óra alapján, de a nagyobb tejhozamú tehenek a magasabb elvárt tejhozam miatt többször is be tudnak lépni a robotba.
DeLaval teljesítményelemzés szolgáltatás
Valóban annyi adatot gyűjtenek ma már az istálló-, és fejéstechnológiai eszközök, hogy könnyű az információforgatagban elveszni.
A teljesítményelemzési szolgáltatásunk segíthet abban, hogy rámutasson azokra a területekre és beállításokra, amelyek a további eredménynövekedést elősegíthetik.
A szolgáltatás egy személyes konzultáció keretében magába foglalja az állomány és istálló felmérését, illetve a telepirányítási rendszerből történő adatelemzést is.